Adjon az Isten! Tisztelt Kongresszus, tisztelt küldöttek, tisztelt vendégeink!

Ha egy évvel ezelőtt jön valaki, és azt mondja nekem, hogy 2009 júniusában itt fogok állni ennyi jobbikos előtt a Kongresszusi Központban, ennyi kudarcot követően végre ünnepi hangulatban, egy ekkora választási siker után, akkor… elhittem volna neki. Mert én mindig is hittem benne. Mindig is hittem a Jobbikban, mindig is bíztam magunkban, bennetek. 2006-ban, amikor egy politikailag, szervezetileg és szakmailag teljesen szétesett párt elnökévé választottatok, azért vállaltam az akkor lehetetlennek tűnő feladatot, mert biztos voltam benne, hogy a hiba nem a Jobbik céljaiban, nem az eszméinkben, nem bennünk volt, hanem egyszerűen még nem jött el az időnk. Tudtam, hogy nincs más dolgunk, mint hinni abban, hogy az igazság velünk van és tenni a dolgunkat tovább. Hittel, szorgalommal és alázattal. Tudtam, hogy közel a mi időnk, hogy nincs már messze a szebb jövő. Június 7-én bebizonyítottuk, hogy ezt nagyon sokan gondoljuk így.

Hihetetlen boldogság és élmény volt ebben a hadseregben hadvezérnek lenni. Hiszen erős és rettenthetetlen gyalogságunk van, bátor és dübörgő lovasságunk, félelmetes és elsöprő tüzérségünk, ravasz, de tisztességes vezérkarunk. A többi párt egy dologban nőtt fölénk, ez pedig a pénz. Nekik volt pénzük, nagyon sok és piszkos, nekünk ellenben csak kevés és tiszta. Hogy mégis a legjobb és legerősebb kampányt csináltuk, az annak köszönhető, hogy a többiekkel ellentétben nekünk nem kellett milliárdokat költeni arra, hogy a hazugságokat igazságnak mutassuk be. Ha valaki keresi a Jobbik sikerének receptjét: hát ennyi. A világ legegyszerűbb stratégiája. Mondd ki az igazságot és küzdj érte becsülettel, bátran, tűzön-vízen át.

Nagyon jó lenne sokaknak név szerint megköszönni a segítségét, hiszen nagyon sokan megérdemelnék, de ebben az esetben nem állna másból a beszédem. Ezért most mindenkinek köszönetet szeretnék mondani. Köszönöm nektek, minden Jobbik-tagnak, aktivistának, szimpatizánsnak és szavazónak, hogy kimondtátok az igazságot és küzdöttetek érte becsülettel, bátran, tűzön-vízen át. Köszönöm nektek, hogy minden rágalmazás, támadás és fenyegetés ellenére végig kitartottatok az elveink és értékeink mellett. Köszönöm nektek, hogy időtöket, energiátokat és pénzeteket áldoztátok a közös sikerért. Köszönöm nektek, hogy veletek együtt átélhettem ennek a kampánynak minden keserves, de boldog, emberpróbáló, de felejthetetlen pillanatát. Köszönöm, hogy veletek együtt érezhettem végre június 7-én este azt az eufórikus érzést, amelyről beszélni lehetetlenség, amelyet tényleg csak átélni lehet. Megdolgoztunk ezért, az öröm a miénk, de a siker nem, a siker a magyar nemzeté, amely 2009. június 7-én újra bebizonyította, mint története során már olyan sokszor, hogy a legnagyobb bajban is talpra tud állni. Boldog és büszke vagyok, hogy a magyar nemzet ezt most rajtunk, jobbikosokon keresztül mutathatta meg országnak-világnak. Köszönöm nektek, hogy kijelenthetem: ma nagyobb dicsőség egyszerű jobbikos plakátragasztónak lenni, mint bármelyik parlamenti párt elnökének.

A köszönet-nyilvánítások és az ünneplés ideje azonban a mai nappal lezárul. Új fejezet kezdődik, új feladatokkal, új kihívásokkal, új nehézségekkel és új küzdelemmel. Mostantól minden egyes percben tudatosítanunk kell magunkban, hogy a június 7-ei siker egy nagyon fontos állomás, de csupán egy állomás volt az életünkben. Újabb feladatok és még több munka vár ránk. Legkésőbb egy háromnegyed év múlva országgyűlési választásokat tart az ország, amelyen a Jobbikra minden eddiginél hatalmasabb felelősség nehezedik majd. Ezt nektek nem kell magyaráznom, tudjátok nagyon jól, mi ez a felelősség, és hogy mekkora. Azt azonban fontosnak tartom elmondani, hogy az országgyűlésbe való bejutás sem célja a Jobbiknak. Nekünk ez is csupán egy állomás, egy eszköz. Ha a célunk lenne, akkor annak idején azt a nevet választottuk volna, hogy Jobbik Országgyűlésért Mozgalom. De a mi nevünk Jobbik Magyarországért Mozgalom. A célunk ezért csak és kizárólag Magyarország és a magyar nemzet lehet. Minden más csupán eszköz.

Az előttünk álló hónapok során a pártot olyan állapotba kell hozni, hogy képes legyen megfelelni az egyre komolyabb terhelésnek. A jelenlegi struktúráink ereje a kampány végére már fogytán volt, ezért sok helyen kell továbbfejlődnünk. A jelenlegi családias, de céhes keretekkel már nem vághatunk neki egy országgyűlési választásnak. A családias, baráti hangulat megőrzése mellett az egész pártot profivá kell tenni. A teljesség igénye nélkül hagy’ említsek néhány példát. Szervezetileg az újabb és újabb alapszervezet alakulásoktól, a taglétszám további óvatos, de jelentős bővülésétől, az országos Választmánytól és a mind inkább beinduló megyei választmányoktól várom az eredményeket. A szakmai munka terén szükségesnek tartom egy programíró bizottság felállítását, hiteles szakemberek felmutatását, valamint a kabinetmunka felpörgetését. A párt elnöksége körül pedig a jelenleginél szélesebb körű, világosan elválasztott kompetenciákkal és felelősséggel bíró központi adminisztráció felállításán dolgozunk.

Folytatnunk kell a párthoz közel álló szervezetek megerősítését, támogatását és a velük való stratégiai viszony további mélyítését. Itt elsősorban a Magyar Gárdára, mint önvédelmi erőre, az Atilla Király Népfőiskolára, mint kulturális misszióra és a Nemzeti Egyletekre, mint civil hálóra gondolok. Aki ezekért a szervezetekért dolgozik az egyben a Jobbikért dolgozik. Bízom benne, hogy ezen már meglévő intézmények mellé újabb hasonló, társadalmilag hasznos energiákat becsatornázó szervezetek is a színre lépnek majd, gondolok itt különösképpen a Zöld Válaszra, és más olyan tervekre, amelyeknek a szervezése már megkezdődött, de egyelőre korai lenne beszélni róluk. Szintén lényegesnek tartom, hogy a civil szféra felé ideológiai és szakmai alapon is folytassuk tovább a szövetségi politikát.

430 ezer szavazat és 15 % nagyon nagy legitimáció. A társadalom egy jelentős része ruházta ránk a bizalmát. Politológusok szerint a magyar történelemben példa nélküli, hogy egy párt ilyen rövid idő alatt ekkora ugrást hajtson végre. Ha figyelembe vesszük, hogy az emberek egy része még nem is hallott a Jobbikról, vagy ha éppen hallott, akkor csak hazugságokat, akkor ez az eredmény még jelentősebbnek mondható. A Jobbik egy lenézett és megvetett kispártból egyszerre középpárttá vált, amely a mai kínálatból az egyedüli olyan politikai erő, amelyet a magyar társadalom alulról szerveződő módon, szinte magából szült, és nem valamiféle mesterséges, felülről leerőszakolt képződmény. Megerősödésünk furcsa mellékhatása, hogy az a legkevésbé bennünket, a mi helyzetünket változtatta meg, de sokkal inkább a többi politikai pártét. Nekünk ugyanis nem kell mást tennünk, mint amit eddig, csak még jobban, de a többieknek teljesen újra kell gondolniuk a saját szerepüket. A politikai paletta átalakult és bizonyos értelemben le is tisztult, a dolgok egyre inkább a helyükre kerülnek.

Az elkövetkezendő időszakban három választási lehetősége lesz a magyar társadalomnak.

Az első és legrosszabb opció a balliberális válasz, a bukottak bandája lesz. Ők azok, akik azt mondják magukról, hogy mentesek minden előítélettől. Ez ráadásul igaz is, mert ezek minden magyar embert egyformán utálnak. Ide tartozik az MSZP, az SZDSZ és az MDF, amely pártok az idő haladtával minden bizonnyal egymásra fognak fanyalodni. Azoknak az embereknek pedig, akik még mindig nem látják be, hogy hazánk és nemzetünk jelenlegi tragikus állapotáért ezeknek a pártoknak a nemzetáruló politikája a felelős, csupán egy kijózanító magyar mondással tudok üzenni: sárga hóból ne főzz levest!

A második lehetőség a polgári-liberális választás lesz, élén a Fidesszel. Ez a narancs kicsit savanyú és abban sem vagyok biztos, hogy a miénk. Olyan, amilyen. De végre van harmadik választás is, egy jobbik lehetőség. A nemzeti tábor ugyanis megszületett. Innentől kezdve lényeges, hogy mi magunk is hozzászokjunk az új felálláshoz, hogy mi is megértsük, jobb- és baloldal nem létezik többé, a valódi törésvonal a nemzetiek és globalisták, mondhatnám úgyis, hogy nemzetiek és nemzetellenesek között húzódik. Az első feladatunk a balliberálisok eltakarítása a közéletből, akár a polgáriakkal együtt, akár nélkülük, itt jegyzem meg, hogy az SZDSZ-en többé-kevésbé már túl is vagyunk. A második feladat azonban a polgári-liberális oldal legyőzése lesz, és egy hiteles és erős nemzeti kormány megalakítása.

Sokan azt mondják, egy ilyen nagy eredmény nagy veszély is egyben, hiszen könnyen az ember fejébe szállhat. Ez így igaz, ellent kell mondanunk a kevélység, az önteltség, a nyegle nagyképűség kísértésének, amelynek a parlamenti pártok soraiból sokan nem tudtak nemet mondani. Oly annyira, hogy némelyik képviselő számára öngyilkossági kísérlettel érne fel, ha az egója tornyából leugrana az IQ-ja szakadékába. Nekünk, jobbikosoknak alázattal kell dolgoznunk tovább, mindig szem előtt tartva, hogy bármilyen pozícióba kerüljünk is, csupán segédmunkásai vagyunk a nemzet nagy ügyének. Az alázatot, saját helyünk és szerepünk józan felismerését azonban nem szabad összekeverni a süketséggel. A magyar társadalom hatalmasat kiáltva üzent nekünk június 7-én. Azt üzente, hogy a Jobbik kezdjen el készülni a kormányzásra. Ha tetszik, ha nem, ennél kisebb célt nem tűzhetünk ki magunk elé.

De felvetődik a kérdés, mik a realitások? Nincs ember, aki erre választ adna. A magyar társadalom ma egy forrongó üst, amelyből bármikor bármi kisülhet. A legjobb és a legtöbb, amit tehetünk, hogy dolgozunk becsülettel és hiszünk a sikerben, ahogy eddig. Optimistának kell lenni, ami azt jelenti, hogy a pesszimistákkal ellentétben nem nehézségeket látunk a lehetőségben, hanem lehetőséget a nehézségekben. A minimális cél ezért szerintem nem lehet más 2010-re a Jobbiknak, mint olyan erőssé válnia az országgyűlésben, hogy bármilyen nemzetellenes törvényt meg tudjon akadályozni, és hogy a valódi nemzetstratégiai kérdésekben az akaratát keresztül tudja vinni. A parlamenti munkánknak pedig olyannak kell lennie, hogy a soron következő országgyűlési választásokon már ne legyen kérdés, kit bízzon meg a magyar társadalom az ország vezetésével.

Nagyon sokan álmodoztak 1945 óta olyan lehetőségről, amelyet nekünk a Jóisten most a kezünkbe adott. Több, mint hatvan éve már, hogy a nemzet kiszolgáltatott helyzetben van, sorsáról mindig a feje felett és mások döntöttek. A Jobbiknak most, nekünk, nektek megadatott, hogy ezen változtassunk. Hogy Magyarország sorsáról újra mi döntsünk, hogy Magyarország újra a magyaroké legyen. Ilyen lehetőségből a történelem más népeknek is csak ritkán ad, nekünk magyaroknak pedig talán csak százévente egyszer. Mindenki, aki most itt van, fel kell, hogy nőjön a feladathoz, amely ránk vár, mindenki át kell, hogy érezze a saját felelősségét és a közös felelősségünket. Aki gyengének érzi magát, aki bizonytalan, még elhagyhatja a fedélzetet, de aki marad, annak vállalnia kell a sorsát. A jót is, és a rosszat is.

Bizonyára sokan ismeritek a kedvenc, Atillától származó idézetemet. Úgy érzem, ennél jobb végszót nem tudok mondani. Ő a következőket mondta: „Sokan szeretnek várni a szerencsére, hogy az az ölükbe hulljon, én nem ilyen vagyok. Útra kelek, és a szerencse nyomába eredek, felkutatom a rejtekhelyét, onnan előráncigálom, a földre teperem, a lábaimmal a vállaira térdelek és soha többé nem engedem el.”

Köszönöm a figyelmeteket.

Nemzetiegyletek.hu - barikád.hu