Az ebben foglalt javaslatok nagyobb vonalakban a következők. A PPP-programok megszüntetése, a telekommunikációs, a kiskereskedelmi- és az energiaszektor válságadóval való megterhelése, a magánnyugdíj-pénztárak befizetéseinek átvezetése az állami rendszerbe, valamint az egykulcsos adórendszer bevezetése. A kormány a javaslatokat úgy terjesztette be, mintha az egyfajta gazdasági szabadságharc dicsőséges megvívása volna. A kommunikációt ezért ügyesen építették fel, mert a csomag valódi kiváltó okára a híradások és a parlamenti felszólalások jótékony leplet borítottak.

Mielőtt lerántanánk ezt a leplet, azért nézzük meg a javaslatokat is röviden. Az adórendszer egykulcsos átalakításának leggyakoribb ellenérve, hogy az tágra nyitja a jövedelmi különbségeket, így fokozza a társadalom szétszakítottságát, míg a mellette érvelők arra szoktak hivatkozni, hogy az munkára és teljesítményre ösztönöz, hiszen aki többet dolgozik, többet tud megtakarítani.

Én magam és a Jobbik-frakció nem támogatjuk az egykulcsos adót, szakmai és elvi okokból a progresszív adózás pártján állunk, de egyúttal azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a magyar gazdaságnak fontos kérdése az adórendszer formája, de nem lényegi eleme. Mindkét forma mellett felsorakoztathatóak érvek.

Az egykulcsos és a progresszív adórendszer is lehet jó és igazságos, de mind-mind relatív, ki hogyan értékeli. A lényeg, hogy csökkentsük a munkát sújtó terheket, és az, lesznek-e munkahelyek az országban vagy sem. Az adórendszer önmagában még nem teremt munkahelyet. Nagy kérdés, hogy a megmaradó pénzzel a munkáltatók újabb munkahelyeket akarnak-e majd létrehozni, vagy csupán megtakarításaikat növelik.

Ez a valódi kérdés, erről pedig semmit sem mondott az akcióterv. A válságadó formái jó irányt képviselnek, de mindegyik esetben felmerül a veszély, nehogy azt az adott szektor ilyen vagy olyan trükkökkel átterhelje a lakosságra. Orbán Viktor nagyon magabiztosan nyilatkozott ezügyben, én azonban óvatosságra inteném.

Nyugtával a napot. A magabiztosság, a bátorság fontos, de a nagy mellény még soha nem vezetett jóra. Lehet például, hogy a multik nem tudják majd az áraikba beépíteni az adót, hiszen azzal elveszíthetik a piaci verseny miatt a vásárlóikat, de az nem kizárt, hogy szépen átterhelik majd azt a beszállítóikra. Ennek megakadályozására is van törvényi lehetőség, de az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján joggal vagyunk bizalmatlanok, ha egy magyar kormánynak a multikkal szembeni következetességét várjuk.

A magánnyugdíj-pénztárak befizetéseinek átvezetése jó irányba tett rossz lépés volt. Számtalan kérdést vet fel, de nem ad igazán választ. Egyrészről nem tudjuk, mi lesz az államosított befizetések személyhez köthetőségével, nem tudjuk, mi a garancia arra, hogy a pénztártagok veszteségeit a kormány kompenzálni fogja, és nem igazán látható az sem, hogy a pénztárak mit kezdenek a megmaradt portfoliójukkal? A Jobbik javaslata sokkal egyértelműbb volt.

Mi azt mondtuk, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak fenntartása mellett a kötelező magánnyugdíj-pénztárakat vegyük állami kezelés alá az egyéni számlavezetés megtartása mellett. Ez nem rémisztgetné a járulékfizetőket, sőt, megnyugtatná őket, hogy a globális pilótajátékot folytató pénztárak helyett egy felelős állam kezeli majd a járulékaikat.

És hogy mi a lepel? Az, hogy itt egyáltalán nem gazdasági szabadságharcról van szó. A kormány nem hadat üzent Magyarország pénzügyi és gazdasági rabságban tartóinak, csupán azok diktátumait elfogadva – történetesen a Brüsszelből megkövetelt hiánycélt és az IMF által megkövetelt adósságszolgálatot – fegyverszünetet próbál elérni.

Orbán Viktor kormánya elődjeihez hasonlóan láncra van verve. Az intézkedések révén jó irányba léptek, de nem vágták el a láncot. A Jobbik abban érdekel, hogy a magyar gazdaság szabadságát megteremtsük, nem brüsszeli diktátumok kényszerpályáin, hanem a nemzeti érdek szabad ösvényén.

Orbán Viktor azt mondta az Országgyűlésben, hogy nem lehet többet tenni annál, mint amit most ők tesznek. Ez így van. A számukra valóban nem. Ahhoz ugyanis fel kellene mondani a szövetséget a Likuddal, és le kellene mondani az Európai Néppárt alelnöki tisztségéről…

Vona Gábor