A ház még lobogó lánggal égett, amikor a Fidesz átvette az oltás irányítását. Az előző tűzoltóbrigád – a Bajnai-kormány – egészen sikeresen oltott. Hazugság lenne elhallgatni, hogy a Bajnai-brigád sikerét segítette, hogy eleredt az eső is. A piac akkortájt kezdett megnyugodni, úgy tűnt, vége a globális válságnak. Az új tűzoltóbrigádtól sokat vártak. Még olyan címmel is megjelent cikk(nem nálunk): Fidesz kétharmadnál 250 forint lesz az euró. No, de meglepett mindenkit az új brigád, mert mintha csak azt hitték volna, hogy mindig esni fog az eső, ezért lehet akár olajat is önteni a tűzre.

Amikor megkérdezték a brigádot, mégis mit csinálnak, rendszerint azt mondták: nem mi okoztuk a tüzet. Ez történetesen igaz volt.  Azután azt is gyakran mondták: akkora a tűz, hogy a tűzoltás nem szokványos módjaira (olaj szétlocsolására) van szükség. Olykor hozzátették: hamarosan egész Európában olajjal oltják majd a tüzeket, látva a magyar példa meggyőző sikerét.

Két kanna olaj a tűzre

Az Orbán-brigád két marmonkanna olajat locsolt szét. Először is lemondott több százmilliárd forintnyi adóbevételről. Később pedig bevezette a fix árfolyamon történő végtörlesztést. Mindkét intézkedésével a legjobb módú, az égő ház legfelső emeletén lakóknak próbált kedvezni. Ez csak rövid távon sikerülhetett, mivel mégiscsak egy társasházról van szó - s ezek a lakók is bent rekedtek az égő házban.

A brigád mintegy 500 milliárd forint személyi jövedelemadó bevételről mondott le. Ezt oly módon tette, hogy a magasabb jövedelműeknek több, az alacsonyabb jövedelműeknek kevesebb jutott. Ennek ára a magasabb hiány lett volna, ha a kormány azt tehetett volna, amit akar – de már akkor sem tehette. A magasabb hiányt nemcsak az IMF-fel, hanem – miután az IMF-t kirúgták - az unióval sem tudták elfogadtatni. Megszorítani valóban nem akartak, hiszen megígérték, hogy nem fognak – s nem akarták azt a benyomást sem kelteni, hogy éppen úgy kormányoznak, mint Gyurcsány Ferenc. A megoldás végül az lett, hogy a magánnyugdíjpénztári vagyont gyakorlatilag államosították, s ebből pótolták ki a hiányt a 2011-es költségvetésben.

Aláaknázott növekedés

A piac – a befektetési házak elemzői, a profi befektetők – azonban ezzel nem érték be, mert látták, hogy a kormány a költségvetésen a lyukat egyszeri tétellel foltozta be. A magyar költségvetés szerkezete hosszabb távon nem fenntartható – vonták el a következtetést. Ehhez még csak nem is kellett olyan sok ész, nem nagy csoda, hogy észrevették. Változott közben az időjárás is: az esőből szél lett, ami táplálni kezdte a lángokat.

A kormány rákényszerült egy megszorító csomag bejelentésére, amit természetesen nem hívhatott megszorító csomagnak. Jött a Széll Kálmán Terv, jöttek a konvergenciaprogram vállalásai, amelyek nagy részben 2012-től ígérték a lakosság sanyargatását, a piac nagy örömére. Jobban mondva csak mérsékelt örömére, mert hát ugye az ilyen csomagoknál mindig vannak „megvalósíthatósági kockázatok”, például a lakosság tüntetésekbe kezdhet, meg hasonlók. No, meg a növekedési kockázatok…Jól mondta Matolcsy előadásaiban, mielőtt még miniszter lett: a megszorítás visszafogja a növekedést, s csak újabb megszorítást szül. Ha tehát el lehet kerülni egy megszorító csomagot, akkor azt el is kell.

Kóka János volt a példa

De miért is volt annyira fontos az egykulcsos adó a Fidesznek? Komolyan gondolták, hogy emiatt nő a dolgozók teljesítménye, meg a megnövekedett kereslet húzza majd a gazdaságot? Aligha, ennél azért okosabbak. Teljesen nyilvánvaló, ha elvesznek attól, aki minden jövedelemét fogyasztásra költi (kis keresetű), s adnak annak, aki  a keresete egy részét megtakarítja (magas keresetű), akkor összességében inkább csökken az összes kereslet. Lehetetlen, hogy ne tudták volna.

Az ok inkább a Fidesz politikai filozófiájában gyökerezett. Segítsük a tehetősebbet, hogy messzebbre jusson, támogassuk anyagilag azt, akinek már van – ez az értékrend tetten érhető volt az első Orbán-kormány idején is, az akkori család- és lakáspolitikában. S persze nehéz lett volna a korábbi adócsökkentési ígéretekből is visszalépni.

Ráadásul a Bajnai-kormány egy kvázi egykulcsos adót elfogadott korábban 2011 január elsejei hatállyal, Kóka János javaslatára, ami maga is egy időzített bomba volt a költségvetésben. Az Orbán-kormány azonban hatástalanítás helyett kicserélte ez egy még nagyobb erejű bombára. Kóka János ki is fejezte örömét, megelégedettségét az új kormány adótervei felett.

Aki ma olcsó népszerűségre vágyik, elég Matolcsyt szidnia, megtették és megteszik jobboldali, baloldali lapok egyaránt. De nem kellene elfelejteni, a gazdaságpolitika cölöpeit a politikai akarat veri le. Aligha Matolcsy döntötte el egy személyben a Fideszben, hogy márpedig itt egykulcsos adó lesz – ez volt a párt értékrendjéből következő politikai akarat, ami azután meghatározta a gazdaságpolitika kereteit, s kényszerű, gyakran kapkodó lépéseit. 

Szabadságharc a jómódúakért

Aminthogy a fix árfolyamú végtörlesztés is inkább a Fidesz politikai filozófiájából, mint a gazdasági ésszerűségből következik. Mentsük meg a nemzet azon részét a devizahitelektől, amely elég tehetős ahhoz, hogy azt egyben kifizesse. Ez nagyjából olyan, mintha az égő házból azokat az életerős, fiatal férfiakat mentenénk ki, akik maguk is ki tudnának jönni.

A kormány ezzel a lépésével teljesen hazavágja a hazai bankok hitelezési képességét, bebiztosítja nekünk a jövő évi recessziót, s Magyarországra haragítja az uniót és a nemzetközi pénzvilágot. Az európai bankrendszer amúgy is recseg-ropog, nem hiányzott az euróért aggódó uniós vezetőknek, hogy Magyarország extra módon megsanyargassa az amúgy is gondokkal küszködő európai bankok leányait. Nem sok jóra számíthatunk tőlük. Nem lenne meglepő, ha alig várnák már, hogy az IMF megzabolázza végre a magyar kormányt, vagy még inkább egy technokrata válságkormány kerüljön a jelenlegi helyére.

A pénzügyi szabadságharcunk nem a pórnép, hanem a felső középosztály érdekeiért történt. A szabadságharc bukásának következményei viszont a pórnépet sújtják majd leginkább.