<!-- if(!window.goA)document.write('<sc'+'ript src="http://imgs.adverticum.net/scripts/gwloader.js?ord='+Math.floor(Math.random()*1000000000)+'" type="text/javascript"><\/sc'+'ript>');</script><script src="http://imgs.adverticum.net/scripts/gwloader.js?ord=178822739" type="text/javascript"></script><script src="http://imgs.adverticum.net/scripts/goAdverticum1.24.js" type="text/javascript"></script><script src="http://imgs.adverticum.net/scripts/doDocWrite.js" type="text/javascript"></script><script type="text/javascript">if(window.goA)goA.addZone(31548,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}}); -->

Beszélgetés a Rákosi-éra alatt örökségétől megfosztott Fábián Feri bácsival, aki ma mégis annak a községnek a díszpolgára, ahol korábban kisemmizték.

Édesapám nagytarcsai gazdálkodó parasztcsaládból származott. 1920-ban házasság révén került Csömörre, és ezzel 10 holdas birtok ura lett. Szorgalmával, emberségével hamar népszerűvé vált a faluban, és húsz év alatt még 19 holdat szerzett az eredeti családi vagyonhoz. A 1940-es évekre 29 holdas sikeres gazdaságot irányított, de később ez lett családunk veszte. Én 1929. január 1-jén születtem, és ekkorra már édesapám ki nem mondott szellemi vezetője volt Csömörnek. Egész életét a közügyeknek szentelte, de mi ennek soha nem éreztük a hátrányát. A családja volt a mindene. A második világháború utolsó éveivel kezdődött a családom tragédiája. Az orosz Malinovszkij marsall Csömörön tervezte felállítani főhadiszállását, ezért 1945. február 13-án 48 órát kaptunk a kiköltözésre. Mint a legtöbb csömöri, mi is Nagytarcsára menekültünk rokonokhoz. 8 hétig voltunk hontalanok, még a húsvétot is a nagytarcsai evangélikus templomban ünnepeltük meg. Győri János tartotta az ünnepi istentiszteletet, és látva a menekültek arcain a kétségbeesést, egy énekkel bátorított bennünket. „Hogyha mi számos áldást és jót az Istentől fogadánk, miért okolnánk a Mindenhatót, ha bút-bajt küld is mireánk, ha súlyt próbál, hogy vallóinál milyen hitet talál, az ő nevének zengjen az ének mindörökké. Ha tönkre menne is vagyonunk, kétségbe akkor se essünk..." 16 éves voltam ekkor, de ez az ének örökre bevésődött a szívembe, a következő évek megpróbáltatásai között mindig segített. Tíz évvel ezelőtt egy súlyos betegség következtében mindkét lábamat elvesztettem, de akkor is ez az ének adott erőt, hogy új életet kezdjek.

Az orosz hadtest végül 8 hét után beljebb vonult, és mi visszaköltözhettünk. Felmérhetetlen nagy kárt okoztak a katonák razziái, de mi újrakezdtük.

Rákosi listája

Két évvel később azonban Rákosi Mátyás megjelent a politikai palettán, és egy újabb kegyetlen időszak vette kezdetét. A falunkban eluralkodott a félelem, amikor 1948-ban bevezette azt a törvényt, hogy akinek 24 holdnál kevesebb földje van, az rendszerbarát, akinek e fölött van a vagyona, az ellenség, és kuláklistára került. A 29 holdunkkal mi is kulákká váltunk. Édesapámnak emellett el kellett viselni azt az erkölcsi megaláztatást is, hogy az addig köztiszteletben álló férfi egyik pillanatról a másikra a nemzet ellenségévé, osztályidegenné vált, mert kemény munkával jól jövedelmező családi gazdaságot vezetett. A kulákminősítés a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Rákosi perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, szándékosan teljesíthetetlen terménybeszolgáltatással a kulákság végleges felszámolására törekedett. Akik nem bírták teljesíteni a beadásokat, azok elvesztették a földjeiket. Apám szerintem csak miattunk tartotta magát. Az életünk mindennapjait a hírhedt Szőke rendőr állandó jelenléte is veszélyeztette. Az ő feladata volt a kulákok állandó zaklatása. Emlékszem egyik este apám végső elkeseredettségében a birtokon maradt néhány kiló répából készített abrakot a megmaradt két lovának és egy szem tehenének, amikor megjelent a rendőr az istálló kapujában. A répa felől érdeklődött, elkobozta, majd laborba küldte átvizsgálásra: nincs-e közöttük cukorrépa. Nagy szerencsénkre nem találtak közöttük, így nem veszélyeztettük a fennálló szocialista rendszer gazdaságát. A katonaság helyett nekem és öcsémnek 1951 júliusától 3 évig terjedő munkaszolgálatot utaltak ki. Ekkor 22 éves voltam, és házasember. Miután hazatértem, a feleségem (kis képen jobbra) állapotos lett, és annyira szegények voltunk, hogy alig volt mit ennie.  A három gyermekem ezekben az években született. A megélhetésért kőművesként kezdtem dolgozni. Rákosi kulákrendszerének éltető eleme volt az üldözés, a károkozás, a gyilkolás. A '20-as '30-as évek virágzó Csömörje egy letűnt kor emléke maradt.

ÁVO és fekete Volga

A Nagy Imre-féle enyhülés időszaka valamiféle változást hozott a kuláklistán szereplőknek, de az esetleges helyreállás az '56-os forradalom bukásával és Kádár János hatalomra kerülésével lehetetlenné vált. Az 1960-as évektől kezdve megindult Magyarországon is a téeszesítés. Az új rendszer elmulasztotta az igazságszolgáltatást a múlt bűneiért, helyette a „legális" föld­elkobzást választotta. Édesapámat 1953 novemberében Csömör főutcáján fogták el az ávósok egy fekete Volgába kényszerítve. A budapesti Fő utcai ávós laktanyába vitték, és decembertől 1954. április közepéig tartott a vallatás és kínzás. Végül koncepciós perben 3 és fél év márianosztrai börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt. A küzdő, életteli férfiből egy meggyötört, megszégyenített ember lett. Nem sokkal azután, hogy 1960-ban hazatért, szervezete felmondta a szolgálatot. Végül hatvanévesen halt meg. Halálos ágyán azt kérte tőlem - látva a környező falvak erőszakos téeszesítését -, hogy mi szervezzük meg a magunk szövetkezetét.  Ne az ellenállást válasszuk, mondta, mert ő beletört, hogy a végsőkig kitartott kulákként. Azt tanácsolta, inkább szolgáljuk az államot, mert az nekünk és a hatalomnak is jó. Nem volt egyszerű elfogadnom a tanácsát. De tudtam, az ellenállás nem vezet sehová, és gondolnom kellett a családomra. A mai napig fáj ez a kompromisszum, noha az élet igazolta a döntésemet, mert ezzel kezdetét vette Csömör mezőgazdasági fejlődése. 1960. december 15-én tartottuk az alakuló közgyűlésünket 400 fővel a csömöri kultúrotthonban. Apám utolsó szavaira hivatkozva győztem meg a falut a téeszesítés mellett. Nem azon volt a lényeg, hogy belépjünk vagy sem, aláírjuk vagy sem, hanem hogy ne legyen szegény-gazdag ellentét, és a földjeink, életünk munkája jó kezekben maradjon, azoknál, akik szeretik a földet és a munkát. Végül mindenki elfogadta, bár tudtuk, hogy azoktól a földektől váltunk meg végleg, ami a jövedelmünk és a családi örökségünk lett volna. Ezen a gyűlésen választottak meg általános elnökhelyettesnek, hiszen egy elnöknek politikailag teljesen megbízhatónak kellett lennie abban a korban. A következő évek sikereit Lipták Béla főagronómus barátommal együtt értük el.

Téesz, Kádár, paradicsom

A csömöri gazdaság néhány éven belül talpra tudott állni. Közösen kezdtük felépíteni a jövőnket. Minden reggel brigádok indultak a földekre. Még a falu asszonyai is brigádokat szerveztek, és mentek a földeket megművelni. A terményeket minden esetben a közösbe kellett raknunk. A végzett munkáért munkaegységeket utaltak ki nekünk, és év végén ezeket beválthattuk terményre vagy pénzre. Már a két világháború közötti időben is folytak paradicsomtermesztések a faluban, de 1961-től ténylegesen a paradicsom vált téeszünk profiljává. Nemcsak országszerte ismerték a csömöri paradicsomot, hanem ezt ették Londonban, Párizsban, az NSZK-ban is. Naponta 6-7 vagon telt meg paradicsommal, melyből ment exportra, piacra és gyárakba is. A közös gazdálkodás mellett az úgynevezett háztáji művelésről is gondoskodtunk: mindenki kapott egy kis földrészt, amit a család saját haszonra megművelhetett. Az 1970-es évekre Csömörnek 20 millió forintja volt a bankban, és még 4 millió biztonsági tartalékkal rendelkeztünk. Ez akkoriban hatalmas vagyonnak számított.

„A magyar mezőgazdaság csodája"

A már jól működő kis gazdaságunkat féltettük 1975-ben, amikor a központi vezetés a környező téeszekkel való egyesülést szorgalmazta. Nehezen adtuk meg magunkat. Végül 1977-ben Szilas menti téesz néven 6 téesz egyesült, aminek szintén én lettem az elnökhelyettese 1990-es nyugdíjazásomig. Országos hírű nagy téesz lett belőlünk. Még a Le Figaro magyar riportere is eljött cikket írni a munkánkról, „A magyar mezőgazdaság csodája" címmel. Egy hónappal később megtudtam, hogy titokban rögzítve lett a velem készített interjú, amit vágatlanul leadtak a Szabad Európa rádión. Szerencsémre a provokatív kérdésekre is meggondoltan válaszoltam, így nem lett belőle problémám.

A sportban értük el másik nagy sikerünket. Az 1947-ben alakult kézilabdacsapatunk a megyei első osztályból NB1-be jutott, és évtizedekig itt játszott. Harminc évig voltam a csapat vezetője. Hatalmas eseménynek számítottak vasárnap délutánonként a csapat meccsei, nem volt ritka az ezer fős tömeg.

Mindent apámnak köszönhetek

1990-ben nagyon rosszul politizáltunk: addigra fejlett mezőgazdasági központtá vált Csömör és környéke, ezért nem lett volna szabad szétverni a téeszeket. Elég lett volna az eredeti tulajdonviszonyokat helyreállítani. Ezzel a gazdaságok működhettek volna tovább, csak mindenki visszakapta volna elkobzott földjét. Nem ez történt. A téesz működését szétverték, áruba bocsátották a földeket, és végül elgazosodott a földek nagy része. Bár édesapámat az 1953-as koncepciós per miatt a rendszerváltáskor rehabilitálták, de őt és a földjeinket nem kaptuk vissza. A testvéreimmel édesapám emléke miatt kárpótlási jegye-kért visszavásároltuk saját földjeink egy részét. Mindent, amit elértem, édesapámnak köszönhetem. Ő tanított meg arra, hogy erkölcsös élet, szorgalom, emberség, megbízható barátok és munkatársak nélkül nem lehetek jó vezető. Munkámat különböző elismerésekkel díjazták, de mind közül a legértékesebb számomra a Csömör község díszpolgára cím, melyet tavaly vehettem át. Tavaly ünnepeltük feleségemmel a 60. házassági évfordulónkat, 3 gyermekünktől 7 unokánk született. Mégis, életem legnagyobb dilemmája, hogy vajon jól döntöttem-e akkor, amikor annak a rendszernek a szolgája lettem téesz-elnökhelyettesként, ami megölte az apámat és tisztességétől megfosztva hagyta a sírba szállni.