Nem értem magunkat!? Mármint magyar a magyart. 1848 az más. Azt értem. De ezt ami most van nem. Nem érten kinek (kiknek) jó, hogy egyre butábbak vagyunk. Azt sem, miért azok az erkölcsi normák a prosperálók amelyekkel a többség nem ért egyet. Nagy keservesen kiszálltunk a VSZ (Varsói Szerződés)-ből és már vágtáztunk a NATO tagság felé. Mintha bárki is meg akart volna támadni bennünket. No és a KGST.? Végre leráztuk. Nagy teher volt. A szerződéses kötelezettségeink megbénították a kibontakozás szinte minden lehetőségét. Szinte azonnal „arccal az Európai Únió” felé jelszó lépett életbe. Azért az kicsit elgondolkodtató, hogy Brüsszelben mondják meg, hogyan készüljön a szegedi paprika. Tejet meg a szlovákoktól hozunk, a cukorgyáraink teljes leépítésével (PL. Kaba) pedig besorakoztunk a jó cukorrépatermelők közé. A sertéshúsról már nem is merek szólni. Nincs Bábolna, lassan nincs semmi. Munkahely sem. Miért is kell nekünk az ÚNIÓ!!?? Alamizsnáért. Bocsánat ezt jelentős Úniós támogatásnak hívják. Tessenek megkérdezni a pályázókat. A feltételekről. Meg, hogy mikor látnak belőle pénzt. Világgazdasági válság! Nem tudom ki, hogy van vele, de engem nem nagyon vigasztal, hogy a többiek is bajban vannak. A válság egyébként valóban válság, csak azon elgondolkodom, hogy az állami támogatásokból a válságért felelős vezetők bónuszdíjat kapnak. Végül is megéri rosszul dolgozni. És itt érkezek el mindig ahhoz a következtetéshez, miszerint:” Butítani kell a népet. Tudatosan! Nem szabad, hogy kreatív gondolkodó többség alakuljon ki. Kell szűk körben néhány okos, kreatív ember. De tömegméretekben!!? Veszélyes. Marad a mindenféle show. A nagy testvér. A limonádé. És a minta! „Légy gátlástalan! Légy törekvő! Taposs! Helyezkedj!” És ez az alapoknál, intézményesen, a piacgazdaság „Isteni” kikiáltásával indul. Tessék mondani, ha van egy Nemzeti Alap Tanterv (NAT), hogy lehet, hogy, ahány iskola annyiféle tankönyv? Hol biztosítható az iskolák közötti átjárhatóság? Általános iskola hatodik osztályába jártam, a sors szeszélye kapcsán három iskolába. A könyveimet vittem magammal. MOST? Egyébként a népbutítás, rövid távon, kifizetődő. Már bocsánat de „hülyék között könnyű császárnak lenni”. És hosszú távon? Nemhogy nem kifizetődő, hanem katasztrófához vezet. No de mit érdekli ez az egyik napról a másikra meggazdagodni vágyókat? Jövőtudatuk maximum a vagyonuk becsült nagyságának megítélésére futja. „Ó abból még az unokáim is megélnek!”. Valóban?
Lehet, nekünk kellene mindezt végiggondolni, és tenni. Talán kezdhetnénk úgy, hogy:
„Talpra magyar!”
Azt meg belülről kell érezni, hogy:
„Hív a haza!”